Az Éva magazin 2023. szeptemberi online számában Naszvadi Judith készített velem interjút. Ezt olvashatjátok el az alábbiakban!
Kiből lehet profi segítő? Abból, aki komolyan veszi önmagát, az ügyfeleit és a szakmáját. Bodnár Barbara ACC, Life, business és team coach avat be minket kendőzetlen őszinteséggel a coaching nem mindennapi kulisszatitkaiba.
– Miért választottad a coachingot mint hivatást?
– A bankszférában dolgoztam, mielőtt a fejlesztő szakemberek világába léptem. A bankban az összes munkám közül legjobban azt élveztem, amikor oktatásokat, tréningeket tartottam. Talán nem meglepő, hiszen kislánykoromban tanítónő akartam lenni. Végül csak eljutottam a tanításhoz, igaz, felnőttképzés formájában: a bankban a hitelezési rendszer és folyamat oktatása tartozott hozzám, valamint hatékony időgazdálkodás és priorizálás tréningeket tartottam évekig.
Amikor a második gyermekemmel voltam otthon GYES-en, úgy gondoltam, hogy inkább a fejlesztés irányába lenne jó folytatni a karrieremet. Így indultam a coaching felé, amiről akkoriban nem sokkal többet tudtam, mint hogy a coach és a tréner rokon szakma. Első lépésként elmentem egy coachhoz néhány alkalommal saját élményt szerezni. Ez annyira érdekes, új tapasztalat volt, hogy úgy döntöttem, belevágok.
Az első coachképzésemen a tréner azt jósolta, hogy érezni fogjuk, hogy ezzel szeretnénk-e foglalkozni. Én a képzés végére teljesen beleszerettem a tanultakba és hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam a gyakorlásba, majd hamarosan az újabb és újabb képzésekbe.
– Mit jelent számodra a coaching?
– Nagyon hiszek a coaching módszertanában, eszközeiben, technikáiban. Már az is segítené a tisztánlátást, ha rendszeresen naplót vezetnénk az örömünkről, bánatunkról, haragunkról és a dilemmáinkról. Ám ha egy élő emberi lény ül velünk szemben és meghallgat, összefoglal, kérdez és visszatükröz, az hihetetlenül motiváló, megnyugtató vagy éppen előremozdító lehet.
Szívből szeretnék segíteni azoknak, akik hozzám fordulnak, és ha a sok-sok képzésen elsajátított különböző módszertan alkalmazásával, az előadásokon és szakkönyvekből felépített tudásommal támogatni tudom őket abban, hogy megválaszolják a kérdéseiket, akkor már megérte felkelnem reggelente. Amikor például egy non-profit szervezet szakmai vezetője „jobban lesz” és megint látja az irányt, amerre eveznie kell a csapatával, akkor mindig az jut eszembe, hogy ezen az egy emberen keresztül talán száz, ezer beteget, gyereket, idős embert vagy rászorulót tudtam közvetve segíteni. Ettől mindig meghatódom és egy-egy ilyen ülés akár napokra feltölt engem is.
– Nap mint nap nehéz feladatokkal, elakadásokkal találkozol. Ehhez nagy empátiára van szükség. Minden ügyféllel könnyű együttérezni?
– Mindig szerettem az embereket és vonzódtam a mesékhez, ezért ajándék, hogy a munkámnak köszönhetően naponta érdekes ügyfeleket és történeteket ismerek meg.
Számomra a legtöbb ügyféllel könnyű együttérezni, mégpedig azért, mert mindketten emberek vagyunk, s ennek következében vannak olyan egyetemes belső szükségletek mint a fejlődés, szabadság, stabilitás, feltöltődés, amikhez egészen egyszerűen tudok kapcsolódni. Coachként fontos is, hogy ne akarjak teljesen azonosulni a másikkal, mert ilyenformán annyira bevonódnék az életébe, hogy nem tudnám őt hatékonyan támogatni. Inkább valahogy úgy lehet elképzelni ezt az empátiát, hogy melléállok, és az ő világából nézek körül. Így van a legtöbb esélyem arra, hogy képet kapjak a megéléséről, tapasztalatairól és hiedelmeiről.
Úgy gondolom, hogy azok az ügyfelek találnak meg, és azokkal kezdünk közös coaching folyamatba, akikkel megvan a szimpátia. Egy ilyen munka kezdetekor elengedhetetlen, hogy a szakember, akivel az ügyfél szembekerül, hiteles legyen a számára, megbízható és megfelelő partner a kapcsolódáshoz. Számomra pedig a jó együttműködés egyik alapfeltétele, hogy kedveljem az ügyfelet, vagy legalább találjak benne olyasmit, amit tisztelni, becsülni tudok. Ezek nélkül aligha fog megvalósulni az eredményes coaching munka.
– Milyen problémákkal, helyzetekkel keresnek fel Téged?
Vezető ügyfeleim kérdései sokszor arra irányulnak, hogy hogyan legyenek igazán jók a munkájukban, hogyan delegáljanak hatékonyan, hogyan adjanak pozitív visszajelzést vagy éppen építő kritikát, hogyan motiválják a munkatársaikat. Ez utóbbira a covid és a home office idején különösen nagyon nagy igény volt.
Azokat, akik munkatársként dolgoznak egy cégnél, gyakran az előrehaladás foglalkoztatja vagy hatékonyabbak, motiváltabbak szeretnének lenni, jobban priorizálni vagy éppen csökkenteni a terheiken. Sokszor érzik úgy, hogy nem a legjobb helyen vannak, s arra vágynak, hogy olyan munkakört találjanak, amelyben igazán kiteljesedhetnek és értékesnek érezhetik a napjaikat.
Vállalkozó ügyfeleim olyasmiken dolgoznak, hogy hogyan szerezzenek több megrendelést vagy ügyfelet, hogyan legyenek többet a gyermekeikkel, de úgy, hogy a munkájuk se lássa kárát, vagy éppen merre menjenek a jövőben, milyen területekre terjesszék ki a vállalkozásukat.
Középiskolás diákoknak pályaorientációs coachingokat tartok, melynek keretében alapvetően abban támogatom őket, hogy hogyan találják meg és tudatosítsák az erősségeiket, azokat a területeket, ahol tehetségesek és így könnyebb legyen számukra eldönteni, hogy az érettségi után merre induljanak.
Persze, ezekbe a beszélgetésekbe sokszor belekúszik valamilyen munkahelyi vagy iskolai konfliktus, önbizalmi kérdések vagy éppen a bizonytalanság a jövőre tekintve. Hozzáteszem, fontos – s a Nemzetközi Coachingszövetség (ICF) minősített coachaként kötelességem is (ACC szinten minősített coachként) – hogyha az én kompetenciahatáraimon túlmutat az a probléma, ami előkerül az ülések során, más szakemberhez, például pszichológushoz irányítsam az ügyfelemet.
Ami a csapatokat illeti, a team vagy csoportos coachingra való igény is a legkülönbözőbb helyzetekben jelenik meg egy szervezet életében. Volt olyan csapatom multinacionális cégnél, ahol a társterületekkel való együttműködést akarták fejleszteni, de időközben a csapat vezetőjét is leváltották – nem könnyű helyzet. Másik ügyfelem esetében, egy non-profit szervezetnél szerették volna a csapaton belüli együttműködést optimalizálni, de rengeteg nehezítő külső körülménnyel kellett megküzdeniük. Olyan csoportot is segítettem a munkámmal, ahol a résztvevők a saját, egyéni problémáikon dolgoztak, csak éppen a többi munkatársuk támogatásával. Ez is egy nagyon izgalmas módszertan!
– Milyennek látod az embereket? Képesek vagyunk változni?
– Szentül hiszek abban, hogy az emberek másképp is tudják csinálni a dolgokat, mint ahogy addig tették. Néha egészen egyszerűen a környezetünk változásai kényszerítenek arra, hogy valamit módosítsunk a mindennapi működésünkön, de van, hogy mi magunk szeretnénk valamit elérni és ezért kell finomhangolni a tevékenységeinket, lecserélni a szokásainkat vagy éppen fejleszteni a kommunikációnkat.
Én például sosem voltam nagy sportember, de a covid alatt csatlakoztam egy online női torna közösséghez. Ennek hatására egy jó ideig minden nap tornáztam. Heti háromszor még most is ráállok a tornaszőnyegre vagy a steppadra. Nem voltam tudatában, hogy ez mekkora változás a korábbi életmódomhoz képest, amikor inkább csak ad hoc jelleggel sportoltam. Azonban az egyik csodás gyermekemtől nagyon szívet melengető megerősítést kaptam. Úgy 8 éves lehetett, amikor egy anyák napi alkotásban azt írta a jellemzésemhez, hogy „anya szeme kék, haja barna, középtermetű és sportos”. Sportos?! Hát ez sem volt állandó jelzőm soha életemben. S valószínűleg nem tudnám hirtelen lefutni a maratont, de a gyermekeimnek példát mutathatok egy egészségesebb életre és az én megváltozott hozzáállásom úgy tűnik, máris segít nekik abban, hogy természetes legyen számukra a mozgás.
– A nők vagy a férfiak élnek tudatosabban a meglátásod szerint?
– Néhány évvel ezelőtt, amikor a másoddiplomámat szereztem business és team coach szakirányon, a diplomamunkámhoz olvastam egy magyarországi coachingkutatást is. Eszerint hozzávetőleg kétszer annyi nő járt akkor coachoz, mint férfi. Idén azonban egy nemzetközi kutatás adataiban azt láttam, hogy körülbelül egyforma volt az arányuk, talán néhány százalékkal több a női ügyfél. Ebből akár következtethetnék is arra, hogy a nők tudatosabban élnek, de szerintem ez nem ilyen egyszerű. Azt hiszem, ez inkább személyiségfüggő és nincs egy az egyben összefüggésben az emberek nemével, korával, iskolázottságával, lakhelyével vagy akár családi állapotával.
Abban viszont biztos vagyok, hogy a tartós változáshoz szükség van a tudatosságra és a tudatossághoz egy célra. Valamire, ami motivál, valamire, ami felé törekszünk. Seneca római filozófus volt kétezer évvel ezelőtt és a bankban a legelső mentorom monitorján láttam kiragasztva egy tőle származó idézetet, amely később az én mottómmá is vált. Így szól: „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.” Ebben nagyon hiszek, ezért is foglalkozom az ügyfeleimmel a coachingfolyamat során kiemelten sokat a célkitűzéssel.
– Nagyon nehéz az egyensúly megtalálása és még inkább a megtartása a hivatás és a magánélet között. Szerinted mennyi időt kellene magunkra szánni?
– A munka-magánélet egyensúly témája igen gyakran előkerül a munkám során. Nap mint nap találkozom olyan ügyfelekkel, akik ezzel küzdenek, vagy inkább úgy fogalmazok: ezen dolgoznak. Mert dolgozni kell rajta, magától nem fog létrejönni.
Szerintem a cél az – bármennyi is ez a bizonyos énidő, – hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és harmóniában legyünk önmagunkkal. Ezt mindenki máshogy éri el. Persze vannak olyan tippek például szülők számára, hogy töltsenek kettesben napi fél órát, heti egy estét, havi egy napot, negyedévente egy hétvégét és évente egy hetet a kapcsolatuk érdekében, de lássuk be, ez nem mindig megvalósítható.
Alkalmazkodni kell a körülményekhez, ugyanakkor mindenkinek érdemes energiát fordítani arra, hogy kiderítse, mitől érzi jól magát. Ha ez kitisztult, utána már könnyebb arra koncentrálni, hogy hogyan valósítsa meg és mennyi legyen az a ráfordított idő. Mindenképpen olyasmivel érdemes megtölteni a szabad perceket vagy órákat, ami boldogít, táplál, inspirál. Ha nincs ötletük, azt szoktam ajánlani az ügyfeleimnek, hogy kísérletezzenek azzal, hogy 21 napig minden nap csinálnak valami újat, amit még sosem tettek. Lehet ez egy új recept kipróbálása vagy kertészkedés közben podcast hallgatása vagy egy új lakberendezési bolt felfedezése – a lényeg, hogy közelebb kerüljenek ahhoz, hogy mitől lesz tartalmas és boldog az életük.
– Neked sikerült ezt a harmóniát kialakítani?
– Dolgozom rajta! Amikor azt érzem, hogy most jól vagyok, megtaláltam az arányt, ami boldoggá tesz, akkor nagyon örülök és élvezem a kiegyensúlyozottságot. Időről-időre azonban felülvizsgálom a rendszert, hogy még mindig működik-e, vagy már csak rutinból csinálok valamit, ami egykor bevált, de többé már nem szolgál engem.
Egy kicsit olyan ez a harmónia, mint egy kert gondozása. Ha egyszer rendbe rakjuk, utána már „csak” fenntartani kell, de tudjuk, ez is kemény munka: metszeni, gazolni, új növényeket ültetni. Ez a rendszeres törődés nekem az egyik legfontosabb – a házasságomban, a gyerekeimmel, a szélesebb családomban, a baráti kapcsolataim ápolásában, a testem-lelkem gondozásában, a munkámban és a tanulásban is.
– Anyaként mit hasznosítasz a coachingtechnikákból?
– Kedves emlékem, hogy az egyik gyermekem azt mondta nekem, hogy „Legalább van valaki a családban, aki ki tudja szimatolni, hogy mi van az ember lelkében.”
Az egyik legfontosabb, amit tanultam és alkalmazok a gyermekeimmel kapcsolatban, hogy nem kérdőjelezem meg azt, amit éreznek. Lehet, hogy nincs igazuk valamiben, lehet, hogy szerintem túlreagálják, lehet, hogy tényleg félreértenek valamit. De hogy mit éreznek, azt csak ők tudják. Lehet, hogy a választott szakmámnak is köszönhető, hogy megvan a szókincsük ahhoz, hogy ezt kifejezzék.
A kérdéseimmel egyébként is igyekszem teret adni nekik. Figyelek rá, hogy nyitott kérdést tegyek fel és ne sugalljam a „helyes választ”. Gyakran használom például a megoldásfókuszú coaching technikái közül a skálázást. Mondjuk, hogy egy 10-es skálán hogy érezted ma magad az iskolában, ha a 10 a „kirobbanóan jó kedvem volt” és az 1 „a minden egyes másodpercet számoltam, hogy mikor lesz vége a napnak”? Ez egy kis érdekességet visz a beszélgetésbe, s utána sokszor szívesebben folytatják az élménybeszámolót.
Az ügyfelekkel való munka megtanított arra, hogy anyaként el tudjam választani egymástól azt, hogy egy konfliktushelyzetben a gyerekeim mondtak vagy tettek valamit, ami tényleg nincs rendben akkor és olyan formában, vagy ez rólam szól és esetleg én reagálok rá indokolatlanul túl intenzíven. És átgondolom, hogy egyes helyzetekben biztosan átvigyem-e az akaratomat, csak az a jó megoldás, amit én annak látok vagy ők máshogy gondolhatják és annak is jó kimenetele lehet. Elfogadóbb lettem, és ezért nagyon hálás vagyok.
– Milyen új kihívások elé nézel a jövőben?
– A csoportos coaching több módszertanát is tanultam az elmúlt években és szerintem nagy szükség van rá napjainkban a cégeknél. Nagyon élvezem, amikor figyelhetem és segíthetem a közös céljaik megvalósulását és remélem, hogy a jövőben még több ilyen munkám lesz.
Ezen kívül elkezdtem készülni a Nemzetközi Coach Szövetség következő szakmai minősítésére, amelynek számos követelménye van, például legalább ötszáz coacholt óra teljesítése és egy többórás nehéz vizsga. Számomra fontos, hogy időről időre felmérjem, hogy hol is tartok a szakmai utamon, és a fejlődésemnek legyenek mérföldkövei. Ezek a mérföldkövek pedig jelzik azt a magam és a piac számára is, hogy milyen szinten vagyok a szakmámban és mennyire veszem komolyan a munkát.
S mivel mindig feltölt, ha valami újat tanulhatok, továbbra is tervezem kisebb-nagyobb képzések segítségével bővíteni a szakmai tudásomat annak érdekében, hogy ezt mind az ügyfeleim, mind a közvetlen környezetem, mind a saját önismeretem szolgálatába állítsam. Párkapcsolati mediációban és művészeti coachingban szeretnék jobban elmélyülni.
