Nem is kell újra átlapoznom ezt a könyvet ahhoz, hogy bármennyit írjak róla, mert 1-2 évente egyszer előveszem úgyis és már kívülről tudom.

Egy ifjúsági regényt tartok a kezemben, talán tiniknél fiatalabb gyerekeknek is felolvasható, mégis… a felnőttek mást és máshogy értenek belőle.

A könyv Pollyannáról szól, egy tizenegy éves kislányról, aki elárvult, s így nagynénjéhez, Polly kisasszonyhoz kerül. Egy kis vidéki városban játszódik a történet, s egészen hétköznapi dolgok esnek meg Pollyannával, semmi hatalmas kaland, semmi égigérő dráma. Éppencsak az élet. Igen ám, de Pollyannna egy különleges kislány, mert egy játékot játszik minden nap minden percében, amit az apukájától tanult. Az örömjátékot! Mindig és mindennek megpróbál örülni. (Nem is könnyű ez, ha belegondolunk…)

S emiatt lesz a regény igazán tüneményes és egyszerűségében is annyira igaz. Nem szól másról, mint jóságról, kedvességről, megbocsátásról, elfogadásról és sok-sok szeretetről. Arról, hogy hogyan lehet meglátni az „örülnivalót” az öregségben, a betegségben, a veszekedésben, a nem szeretett dolgokban, a kötelességben. Nem árulom el, hogy hogyan, olvassátok el!

Azonban arra felhívom a figyelmet (kockázatok és mellékhatások…), hogy ha valaki úgy olvassa, hogy igazán átadja magát a könyvecske hangulatának, fennáll a veszélye, hogy onnan kezdve megpróbálja mindenben a jót és az örömet keresni! 🙂